Pályakezdésemet, 18 éves koromban sok képzett, művelt, számomra utat mutató, szigorú, határozott, de emberséges vezető is segítette. Így az első munkahelyemen a Török dombi gabonaszárítóban Nyíló Péter fiatal, 32 éves üzemvezető, Sándor Kálmán, Kanyó Ferenc műszakvezetők, később Molnár Zoltán, Fekete kapusi, tanyai földim a mohácsi Volán igazgatója, betanított forgalmistaként sátorhelyi Polgármesterünk édesanyja, Lőrincz Árpádné -Margitka-, Harcz Ernő (Berger Mária sátorhelyi leányzó férje), Zsifkovics György diszpécserek, Filákovics János, gépkocsi darukezelő, Somlai László „MÁVAUT” fődiszpécser, Pécsről Pazsitka Emil a „nagy volán” műszaki osztályvezetője, Molnár István volt pécsi műszaki osztályvezető -apám altiszt-, nyugdíjas barátja, Perjési László a pécsi központi volán energetikai osztályvezetője, Dorner József és Kontár Zoltán a mohácsi Volán vállalat művezetői, Kepner Vendel és Lizácz Flórián, Radányi György professzionális Diesel és Ottó motoros, benzines autó és autóvillamossági szerelőként, Reisz János bácsi földink a gépkocsik fogyasztásának bemérésekor. Ez a beosztásokkal is bíró „csapat”, ők jelentősen kompenzálták akkori helyi volános műszaki osztályvezető főnököm, másokat sem tisztelő, lekezelő, cinikus, nagyzási hóbortját, okoskodását, modorát. Jómagam beosztottja voltam közel két évig, mert négy elődömet fél évenként áthelyezte-kirúgta állásukból. Ő, Stang Tibor nem értett az emberekhez, de igen sokrétű műszaki ismeretekkel rendelkezett. Tapasztalatait azonban nem adta át a felnövekvő nemzedéknek, csak irányított, bírált és utasított, olykor lekezelő és pökhendi volt. Nála a csendőr tegezés és az Öcsém megszólítás napi gyakorlattá vált, melyet nem csak velem alkalmazott. Többször csicskáztatott engem, olyan feladatokkal, amit egy öt általánost végzett gyermek is el tudott volna végezni. Kiváló munkatársaim, a busz sofőrök (Vidák Antal, Bayer Antal, Magyar János, Éles Gyula, Kispál Tibor urak), megtanítottak a defenzív vezetési stílusra, ugyan rövid távon, illegalitásban megengedték nekem az akkori IKARUSZ, most már korszerűtlen autóbuszok (31-es, 630-as, 66-os, 266-os) vezetését „D” vizsgám nélkül, ezek vezetését jól elsajátítottam. Ugyanez vonatkozott a nagy teherautókra (ZIL, Škoda, autódaru) melyek vezetésére a nálam jóval idősebb sofőrök (Benedek József, Grézló Gyula, Balatinácz Mátyás, Ambruszt József, Vezér Péter, Ferenczi Gyula, Sági József urak), megtanítottak. Életemben 16 éves koromtól motoron és személygépkocsin levezettem legalább másfél millió kilométert, balesetmentesen. Ebben az időben, 1975-ben végezte a mohácsi Volán a pécsi salakhegy lebontását, a hulladékot a pécsi hőerőmű zagytavába szállítottuk 31 ZIL billents gépkocsival. Az OT (Országos Tervhivatal) ekkor 100 kilométerre 38,5 literes benzin fogyasztást és billentésenként 1,5 litert engedélyezett. A „gumiúton” ez tarthatatlan volt, megfelejtkeztek magukról egyes gépkocsivezetők is, olcsón nagy tételben „svarcban” eladták a benzint, kikötötték a kilométerórákat, stb. Egyes tisztességtelen, élősködő emberek el akarták velem hitetni a 176 literes fogyasztást. Megállapodtam velük. Bementem munkahelyükre, „C” vizsga nélkül Mazsolaként, végigcsináltam egy műszakot, 67 literes fogyasztással. Ebből levontam 20%-ot, ez lett a norma, azaz 53,6 liter. A becsületes sofőrök meg voltak ezzel elégedve, a síbolók minősítették édesanyámat. Egy év alatt volán vállalatunknál 12%-os üzemanyag megtakarítást értem el, nem beszélve a villamos, víz és szilárd (koksz-szén), energiákról. Tomori utcai telepünkön sokat foglalkoztam a fiatal ipari autószerelő és autóvillamossági szerelő tanulókkal, megtanítottam őket az akkor igen korszerű ELKON 100-as diagnosztikai berendezés használatára. Technikusi szakdolgozatomat is -e gép továbbfejlesztett változatáról írtam, nem amatőr módon a 400-as típusról, melyet Mohácson a MEGYESZER vállalat gyártott. Szakdolgozatomat -humoros dolog leírni is-Kontár Zoltán nevű- máriakéméndi munkatársam, gépjármű technikus minősítette négyes eredményre, aztán volt technikumom ezt jelesre módosította. Sokszor munkát vállaltam -e diagnosztikai gépek huzalozásában a gyártónál, Jerger János üzemigazgató, Jónás Lajos és László második unokatestvéreim segítségével. Ehhez az eredményemhez jelentősen hozzájárult helyi volánunk legkiválóbb autóvillamossági szerelője, néhai Radányi György lánycsóki úr is. A megtanultakat az autóvillamossági ismereteimet alkalmazhattam középiskolás koromban a Bólyi Állami Gazdaságnál, a MOFÁ-nál, (Mohácsi Farostlemez Gyárnál) üzemgyakorlataim során, később a volánnál is. Volt munkatársam Gorjánácz Ljubomír gépkocsivezető kérésére két napi munkával átvezetékezhettem nagy elektromos hibákkal rendelkező 1300-as kormány sebességváltós Polszki FIAT-ját.
A volán vállalatnál Makai Julianna személyzeti vezető, aki forgalmista tevékenységem után energetikusnak nevezett ki, segített. Örültem, hogy szakmám egy kis szegmentumában adott feladatot. Eredményes munkám mellett is elkerülhetetlen volt műszaki osztályvezetőmmel a konfrontációm. Igen határozott, de emberséges igazgatónk (Molnár Zoltán) összehívta a „kupaktanácsot”. (Harcz Ernő szakszervezeti titkárt, Makai Julianna személyzeti vezetőt, Stang urat és engem). Osztályvezetőmet valamennyien alaposan megfeddték, hozzám való igazságtalan, eredményeimet semmibe vevő szubjektív magatartása miatt. Ettől a ponttól másfél év után nem vállaltam az energetikusi feladatokat első számú vezetőm és pécsi támogatóim segítségével sem. Ezek után Igazgatóm áthelyezett a Mohács és vidéke ÁFÉSZ-hoz. Később a mohácsi ÁFÉSZ-nél Baranyay Sándor elnökünk, Szödényi István és Illés Gyula elnökhelyetteseink, valamint Honti Teréz szakszervezeti titkár, Gáspár Vilmos kereskedelmi és vendéglátóipari osztályvezető, Matúz László főkönyvelő, Kálóczy Józsefné munkaügyi osztályvezető és a boltok, titkárnők, kereskedelmi egységek az itt dolgozó asszonyaival együtt, kiváló munkakapcsolatom lett. Önállóan, direkt elnöki irányítás szerint dolgozhattam, kötetlen munkaidőben. Volt protekcióm? Munkám, szorgalmam, udvariasságom, határozottságom és nyíltan kimondott szakmai-politikai véleményeim alapján fellelhetően, hiszen jómagam is sokat segítettem patronálóimnak.(könyvelés, munkaügyi nyilvántartás, bérszámfejtés, stb.) Kiemelkedő segítséget nyújtott nekem akkori személyzeti vezetőnk az ÁFÉSZ-nél, Devecseri Józsefné, Betti, amikor beiskoláztatott Elnökünk beleegyezése és tudta nélkül, széles látókörű művelt hölgyként, a Marxizmus-Leninizmus (Foxi Maxi) három éves alapfokú esti egyetemére. (1977). Kikaptunk. Elnökünk, a számonkérésünk során felindulásában, ötven évesen közölte velem, mikor már huszonkét éves voltam-amiért később bocsánatot kért-, hogy taknyos... Betti engem segítő döntését „eltévelyedését”, aki kiállt mellettem, ez időben nem merte minősíteni! Devecseri Józsefné férjénél a Járási Pártbizottság igen népszerű, fiatalos akkori vezetőjénél adtam számot tudásomról. Borsos Jánosnál, későbbi MSZMP-s városi első titkáránál, főnökénél, sokkal humorosabb pártfunkcionárius volt ez időben ő a mohácsi járásban. „Fehér ember, nem felejt!” Ekkor még szimpatikusak voltunk egymásnak, jóval később is, mert átértékelhette hibáit, szerintem a rendszerváltás után, jócskán megkésve. Reálisan, védelmében megemlítem, hogy „helyi hatalmánál és beosztásánál fogva”, irányítói miatt nem tudott mást tenni. Tulajdonképpen már hallgatólagos politikai ellenfelek lettünk 1984-től, pedig mindkettőnknek egy-egy főnöke lett városunkban-megyénkben, a közigazgatási átszervezés után. Ebben a központilag kialakított pártállami rendszerben kellett munkánkat végezni. 1979-től kinevezett városi politikai munkatárs voltam 1984-ig, aztán 1984-től városi-járási mindenes, 1986 áprilisától 1989 márciusa között megválasztott városi-térségi KISZ titkár. Vele, mármint Devecserivel napi munkakapcsolatom nem volt, még Borsos János MSZMP városi első titkár nyugdíjba helyezése után sem, legföljebb indirekt. Véleményem szerint Mohács városa és járása külön világ, mindkét terület lakóihoz dolgozóihoz illik alkalmazkodni, azért is mert többségében az emberek nem voltak párttagok. Járásunk 31 szórt településének jó lett volna, hogyha csak harmincegy problémáját kellett volna megoldani. Ki hibázott többet? Erre szerintem az idő adott reális választ. Fiataljainkat nem szabadott volna kasztrendszerbe kényszeríteni. Így alakulhatott ki a formális KISZ tagság is paternalista követelmények szerint. Ifjaink is társadalmunk és városunk-térségünk meghatározó részei, szereplői, alanyai, netán közszereplői voltak a különböző választott, megalapított tömegszervezetekben. Nagy hibának vélem és véltem azt, hogy az MSZMP akkori területfelelősei községeinkben, városunkban csak az állami, párt és gazdaságvezetőkkel tanácskoztak, a „plepsz” véleményét nem mindig ismerve mondva csináltan kialakították, eltájolták azt. Azért április 4-én, május 1-én, „Alkotmány” ünnepén, november 7-én, TSZ zárszámadásokon, munkás-paraszt találkozókon, gondokat feledve vígan szólt a zenekar.
